Magyar Filmszemle

20. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle díjai

A Filmtett Egyesület filmkritikusi díját ezúttal a Kolozsváron élő Ferenczi Szilárd filmkritikus kapta, aki a nyomtatott korszak óta rendszeres és hűséges együttműködője a ma online megjelenő Filmtett folyóiratnak. A Sárga Csikó Díjat, amint azt korábban kihirdettük, Szederkényi Miklós gyártásvezető kapta

Legszebb Erdélyi Magyar Dal

Legszebb Erdélyi Magyar Dal

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete idén hatodjára hirdeti meg zenei pályázatát minden erdélyi zenésznek és zenekarnak, legyenek akár amatőrök avagy hivatásos zenészek. A pályázat célja az, hogy elősegítse a minőségi, magyar nyelven íródott, itthoni dalok születését, illetve hogy olyan tehetségeknek nyújtson bemutatkozási lehetőséget, akik másképp nehezebben kapnának nyilvánosságot.

11. Hungarikum Napok

11. Hungarikum Napok egy percben

Szent István napján kezdődtek a 11. Hungarikum Napok Nagyszebenben. A négynapos rendezvénysorozat „A megújulás lendülete” című fotókiállítással kezdődött a Nagyszebeni Református Templom Galériában és a Kovászna Megyei Heveder Banda és a Százlábú Néptáncegyüttes fellépésével zárult az ASTRA szabadtéri múzeumban.

Szederkényi Miklós kapja idén a Sárga Csikó Díjat

Az első erdélyi magyar játékfilmről elnevezett életműdíjat 2012-ben alapította a Filmtett Egyesület. Az egyesület évente tüntet ki a díjjal Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle alkalmával egy-egy olyan filmes személyiséget, aki munkásságával jelentős mértékben segíti vagy segítette a kezdő és a tapasztalt erdélyi filmesek pályájának alakulását.

két magyar film

20. FilmtettFeszt – Nagyszebenben

Nagyszebenben két magyar film tekinthető meg a huszadik FilmtettFeszt keretén belül, a Thalia Filharmónia teraszán, 2020. szeptember 19. és 20-dikán este 20,30 órától Fotográfia, rendező Zolnay Pál, 1972, 77’ és Akik maradtak, rendező Tóth Barnabás, 2019, 83’

ASTRA Filmfesztivál

21 román dokumentumfilm szerepel az idei válogatásban. A filmeket szabadtéren vetítik szeptember 4 és 13 között Nagyszeben óvárosában és ASTRA Szabadtéri Múzeumában.
Ebben a bizonytalansággal teli időszakban egy dolog ami biztos: az ASTRA Dokumentumfilm Fesztivál különleges, szabadtéri és online kiadására hívja meg közönségét.