Fám Erika nívódíj

Nevet kapott a Filmtett Egyesület filmkritikusi nívódíja A Filmtettfeszten átadott kritikusi elismerés neve a fesztivál idei kiadásától kezdődően Fám Erika-díj. A díj három évvel ezelőtt állított először a kolozsvári Győzelem mozi reflektorfényébe egy olyan kollégát, akinek színvonalas és kitartó munkája évek óta kíséri a Filmtett folyóirat történetét. A Filmtett Egyesület 2019-ben alapított filmkritikusi nívódíja 2021-ben…

Filmtettfeszt 2021 – Nagyszeben

Még két hét, és kezdünk! – Filmtettfeszt Nagyszebenben 13 friss, magyar játékfilmmel érkezik október elején az Erdélyi Magyar Filmszemle. Friss magyar nagyjátékfilmek A Filmtettfeszt idén is tucatnyi friss magyar nagyjátékfilmet tűzött műsorára, amelyek között szép számban vannak erdélyi vonatkozásúak. A nyitófilm, például a Legjobb tudomásom szerint című párkapcsolati dráma, amelynek két főszerepét Hámori Gabriella és…

Örömteli iskolakezdés

A határon túli fiatal tehetségek felkutatása, támogatása, tehetséggondozó́-programokkal történő fejlesztése és mentorálása céljával jött létre a budapesti Fejes Művészeti Akadémia Egyesület. Szerencsés találkozás Egy Rösler pianínóval gazdagodott a nagyszebeni Művészeti Líceum, rögtön az iskolakezdés után. Ez nem véletlen, hanem egy szerencsés találkozás eredménye két ember között, akik mindketten a zeneművészetet szolgálják: Fejes Krisztina a budapesti…

Magyar Napok erdélyi nagyvárosokban és megyékben

Több erdélyi szórványvárosban és megyében rendeznek magyar közösségi fesztivál-ünnepet szeptemberben: Brassóban, Temesváron, Nagybányán, Aradon, Medgyesen, Fehér- és Hunyad megyékben. Közös mondanivalójuk mindannyiuknak, talán az, hogy “magyar” névvel jelzik és ünneplik, sajátos hangulatban, módban és helyszíneken a közművelődést, a kultúrát, erősítve a közösségeket nemzeti érzelmeikben és bemutatva a nagyközönségnek a magyar kulturális értékeket. Alább bemutatjuk a…