Egy “csokorban” több kiállítást bemutatni az Ars HUNGARICA nemzetközi fesztivál keretén belül nyílik lehetőség és minden évben több műfajt, értékes alkotókat, vonzó kiállítások gazdagítják Nagyszebent. Idén, Borsos Miklós emlékére két kiállítás nyilik meg a Tanács Toronyban, Wagner Péter budapesti művész Dél-Erdély című alkotásai a Polgármesteri Hivatal CIT termében kerülnek bemutatásra, Vargyas Ildikó vallásos és magyar motívumokat ötvöző kerámia munkáit a belvárosi római katolikus templomban lehet majd megtekinteni.

Kiállítás megnyitók:

• Borsos Miklós 110 Év / Tanács Torony – 18,00

• Wagner Péter – Dél-Erdély / Polgármesteri Hivatal CIT – 12,00

• Borsos Miklós Tábor / Tanács Torony – 17,00

• Vargyas Ildikó: Virágos Keresztúton – Kerámia / Katolikus Templom – 17,00

Mint az sokak számára ismert, a fordulat után a szászok tömegesen hagyták el Romániát, egyes források szerint 1989 és 1991 között több mint százezren vándoroltak ki Németországba, kétszer annyian, mint a Ceausescu-rendszer húsz éve alatt együttvéve. A szászok falvai mára részint elnéptelenedtek, részint pedig lakosságuk döntő hányada kicserélődött. A teraszos szőlőket, a gyümölcsösöket, a kerteket senki sem műveli, az üres házak az enyészeté lesznek, még anyagukat sem használja fel senki, legfeljebb az elégethetőt. A falvakba csak nagyon rossz utak vezetnek, a tömegközlekedés megszűnt. A kivándoroltak egy része megtartotta házát, és egy helybelire bízta gondozását. A paplakok sok helyen jó állapotban vannak, a régi papok, akárcsak néhány őslakos, egy-egy hónapot eltöltenek volt falujukban. A megmaradt néhány evangélikust autóval vagy kisbusszal viszik háromhetente istentiszteletre, valamelyik városba, vagy nagyobb lélekszámú faluba. Papok a falvakban nem igen vannak már, istentiszteletre Szebenből vagy Medgyesről küldenek papot. A templomok kulcsát egy-egy megmaradt szász ember, vagy asszony őrzi, sok helyütt azonban a kulcs őrzője nem beszél németül, ami nem is csoda, hiszen az összes szászok elköltöztek már… A szászsebesi templom egyik mellékhajójában például egy sor vasszekrény áll, amelyekre falunevek vannak írva. Ezekben a szekrényekben őrzik a környékbeli elnéptelenedett falvak hajdani szász anyakönyveit. A templomok padjaiban pedig a párnákat és az imakönyveket pontosan úgy találjuk, ahogy azt az utolsó istentiszteletkor hagyták. A templomok, a templomerődök, a falvak fontosabb épületei és a települések elrendezése akkurátusan fel vannak mérve és kiadványokban megjelentek. A tudományt nem érte tehát veszteség.

1998 nyarán, s aztán egy évtizeddel készőbb újra azért indultam el Erdélybe, hogy minél több szász falut felkeressek, és a huszonnegyedik órában még egyszer találkozhassam azzal a világgal, amely a hetvenes, de még a legsötétebb nyolcvanas években is annyi szépséget és élményt nyújtott nekem. Az utazás során a teljességre törekedtem, igyekeztem a rendelkezésre álló idő alatt a lehető legtöbb helyre eljutni, minél több benyomást szerezni. A szászok világa alaposan megváltozott, ma talán inkább a volt szászok világáról beszélhetünk. A bénító szomorúság azonban hamar átadja a helyét egyfajta kíváncsiságnak. Gondolatban igyekszem rekonstruálni a helybeliek elmondása és a saját emlékeim alapján azt a világot, amelyet teremtői otthagytak, de amely még romlásában is lenyűgöző. A táj, amelyben haladok, még őrzi a hajdani művelés nyomait, de a domboldalakon a teraszos szőlőskertek erodált lépcsőin már nem sorakoznak tőkék. A gyümölcsösök lassan elvadulnak, belesimulnak a környező ligetekbe. Sehol egy üzem, a csendet nem veri fel a traktorok hangja, még csordákat sem igen látni. A természet lassan kezdi visszahódítani azt, ami hajdan az övé volt, és amit a szászok dolgos elődei hosszú évszázadok alatt eloroztak tőle…

De hagyjuk a melodrámát, inkább élvezzük azt a szépséget, melynek párját Európában nem igen találjuk: a dimbes-dombos tájat, melynek rejtett völgyeiben, egymástól pár kilométerre, de mégis csupán az utolsó kanyarban feltárulva kis falvak húzódnak meg, és mindegyikben egy középkori templomerőd található, szárnyas oltárokkal, festett karzatokkal és mennyezetekkel. A házak ilyen távolból mind épnek látszanak, kanyargó soraikat szolgai párhuzamossággal követi a hatalmas csűrök tetőinek már foghíjas sora. Ennek az idilli, vagy talán idealizált világnak a képei az 1998-ban készült rajzok.

Mit tehetek hozzá ezekhez a mondatokhoz negyvenkét évvel az első és négy évvel az utolsó rajz megszületése után? Mit üzen számomra – és mindannyiunk számára – ez a világ?

Az idő hatalma az, mely egy évszázadok alatt forrásból folyóvá erősödött kultúrát egy-két emberöltő alatt erecskévé apaszt, hogy aztán eltűnjön a száraz föld repedéseiben.

Az idő hatalma az, mely az építészet negyedik dimenziójaként az újra és újra megújuló használat köré felépíti a pozitív és negatív tereket. Mint csöppben a tenger: a tornyok, a falak, a tetők, az udvarok és a zegzugok bonyolult rendszert alkotnak, mely a megismerésére fordított idő alatt örökké élő dallamokká rendeződik agyunkban és szívünkben. Minden falu, minden váracska egy-egy város, egy-egy világ. Ezeknek a világoknak a megismerése az építészet alapvető kérdéseire ad választ: a tervezettség és a spontaneitás, a funkcionalitás és a forma szépsége, a pillanat és az örökkévalóság ellentétére és egységére. Sehol másutt nem érzékelhetjük ilyen rövid idő alatt a sokféleségnek és a homogenitásnak ilyen gazdagságát, sehol nem tehetünk szert ennyi építészeti tapasztalatra ilyen rövid idő alatt. A tér, a tömeg és az anyag önmagától és önmagáért való szépsége a fények és árnyékok játéka, az épület és környezetének ma is meglévő egysége az építészet nyelvén mondja el saját tanulságos történetét, mely immár a be nem avatottak számára elvált a valóságos történettől. A mi dolgunk ezután az, hogy legalább ezt a történetet ne engedjük elfeledni soha.

Wagner Péter

 

Vargyas Ildikó: VIRÁGOS KERESZTÚTON

A keresztúti ájtatosság az az elmélkedő imádság, amikor a hívek felidézik Jézus keresztútjának történéseit. Végzéséhez hozzátartozik a mozgás, azaz végig kell járni a stációkat, mert ez segíti az átélést, az azonosulást Krisztussal. A keresztút valójában egy belső folyamat, a lélek utazása, Krisztushoz hasonlóvá formáló belső tevékenység, egy transzcendens megtapasztalás.

„A szenvedés szemlélésében a lélek megkapja a kegyelmet (ki-ki a hite, illetve hitbeli fölkészültsége szerint), hogy megismerje, megszeresse és gyakorolja azokat az erényeket és tökéletességeket, melyeket Jézus a keresztútján mutat számára.” ( XII. Kelemen pápa)

Az itt látható keresztút két éve kezdődött.  Kiindulási pontja szülőföldem, Székelyföld. Lélekben végigjárva a székely székeket rendszerint megállt a tekintetem egy-egy régi hímzésmintán vagy faragott kapun, volt hol a bútorfestés, másutt pedig a kerámia hagyaték ejtett ámulatba. Munkám során igyekeztem megragadni és kiemelni a népművészet leginkább arra a tájra jellemző, és súlyozottan ahhoz a területhez köthető ábrázolásmódját, hagyatékát. Az adott motívumkincs felhasználásával alkottam meg a keresztek formáját és az őket díszítő kompozíciókat.

Utazásaim során kifelé haladva Székelyföldről, más vidékre érve, más tájegységek népművészete delejezett lépésről lépésre. Így találkoztam a kalotaszegi, széki, sárközi, hajdúsági, matyó hímzésmotívumokkal, melyek virágai lelkemben gyökeret verve egy idő után szárba szökkentek és önálló életre keltek. A kutatás során szembesültem a magyar népművészet csodálatosan egységes, mégis hihetetlenül tagozódott voltával. Minden táj a saját képére formálja emberét, és minden csoport a saját ízlésvilágához alakítja díszítőművészetét. Ezért mindenhol a sajátosan helyi jelleget igyekeztem megragadni.

„Virágos kert vala híres Pannónia,

Mely kertet öntözé híven Szűz Mária.”

(Szent István királyhoz – Névtelen 16. sz.)

Anyaországi kutatásaim során, találkoztam a ténnyel, hogy bizonyos vidékek embere ma is őrzi kun, jász, besenyő hagyományait. Helynevek, szokások, anyagi kultúra mutat egy magyarral párhuzamos, mégis másfajta fejlődési vonalat, mely ma már szervesen a magyar kultúra része. Természetes volt számomra, hogy ezzel a hagyatékkal ugyanúgy éljek, mint a sajátommal.

Aztán megismerkedtem a bukovinai székelyekkel. Hányódtatok sorsuk ellenére ma már nyugalomban őrzik lelkük derűjét, ápolják hagyományaikat.

Kelet felé tekintve megállt a tekintetem a csángókon.  Ruháik, hagyományaik, zenéjük már gyermekkorom óta lenyűgöz. Szinte félve álltam neki a csángó keresztnek.  Ősi tisztaság, titok és szakrális geometria sugárzott felém, ezt próbáltam visszatükrözni a magam egyszerű módján.

Az út során szemem elé került a velünk együtt élő népek hagyatéka is: románok, szászok, szerbek, horvátok kincseit, a néplélek gazdag megnyilvánulását őrzik viseleteik és használati tárgyaik. Ezeknek a tárgyaknak a figyelmes és nyitott szemlélete önként nyit ablakot alkotójuk lelkére, betekintést enged gondolkodásmódjukba, világlátásukba, hitrendszereikbe, hagyományaikba. A szép búzavirág, szőlővirág és szegfűvirág története így nem a vetélkedésről, hanem a közös dicsőítésről szól.

Velük is a virágok kötnek össze bennünket. A virágok jelképek, melyeknek tisztelete egyidős az emberiséggel, úgy az antik kultúrában, mint a kora kereszténységben díszítőelemként és üzenethordozóként használták őket. A virág a földben gyökerezik, de szépsége ég és a föld között lebeg.

„Nézzétek a mezők liliomait, hogyan nőnek: nem fáradoznak, nem szőnek-fonnak, mégis, mondom nektek, még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül” (Máté 6:28-29) Máté evangéliumában Krisztusnak tulajdonította e szavakat.

A liliom a tisztaságot, az ibolya a szerénységet, a szegfű a gyógyulást, a tulipán a szerelmet, a gyöngyvirág a bőséget, a rozmaring védelmet jelent. A Loetói litánia Rosa mystica – Titkos értelmű rózsa könyörgése, Máriára mutat. Az ikonok, szentképeken megjelenő ötszirmú rózsa Krisztus öt sebét jelenti. A népművészet rózsájában a szeretet örök körforgást, az újra és újra megnyilvánuló világrendet érezzük.

 „A növényi ornamentika a szakralitás érvényesítésére, az ősi világ, a paradicsomi állapotok harmóniájában való feloldódásra áhítozó törekvést jelzi, ébren tartja a természethez való kapcsolódás, a természeti rend velünk született igényét és lehetőségét.” (Népi díszítőművészet szakrális jelentései kislexikon 40. o.)

Miért kereszt?

Az elején írtam egy pár sort a keresztútról, de hogy pontosítsak, szeretnék tágabb teret engedni a szimbólumnak.

A kereszt egy sor dologra emlékezteti az embert és ezek mindegyike létezett már jóval a kereszténység megjelenése előtt. A keresztény kultúrkörben Jézus megváltó szenvedésének és Isten tökéletes szeretetének a jele.

Tehát keresztet használva egy ősi ábrázolási hagyományt követünk, ami gyakorlatilag egyidős magával az emberiséggel. Amikor az általam tervezett keresztekre gondolok, mindig a kitárt karú, Isten felé forduló teremtmény, az ember jelenik meg a szemem előtt. A hálával eltöltött teremtmény, aki a teremtés, az élet, a szépség, a nagyság csodája előtt önkéntelenül is kitárt karral fordul a Teremtő felé, virágba öltözteti a lelkét és szépségbe lényegül.

Vargyas Ildikó: Művészi önéletrajz

1980. október 27-én születtem Gyergyóalfaluban. Az általános iskolát a helyi Sövér Elek iskolaközpontban végeztem. Innen Csíkszeredába vezetett az utam, ahol a Nagy István Zene és Képzőművészeti líceumban tanulhattam és tanulmányozhattam a művészet gyakorlati és elméleti alapjait, neves és számomra nagyra becsült művészek irányításával. Itt festő szakon végeztem.

Tanulmányaimat Pécsett a teológiával való ismerkedéssel folytattam, majd Kaposváron és Szegeden a művészet és pedagógia került ismét az életem középpontjába. Majd ismét Pécs következett, itt a művészetterápiával foglalkozhattam a Művészeti Kar és az Orvosi Kar közös képzésében. A Magyarországon töltött évek alatt számos lehetőségem nyílt egyéni és csoportos kiállításokra, ezekkel igyekeztem mindig élni, és így eljutottam az ország legtávolibb szegletébe is.

Jelenleg Pécsett élek. Szerencsésnek érzem magam, mert a saját szakterületemen dolgozhatok, tanítással, művészettel, kultúrával, hagyományőrzéssel, emberekkel foglalkozom. Életemben a szülőföld, a család és a közösség a legmeghatározóbb fogalmak. Lélekben sokszor otthon vagyok, de Pécsett is megtaláltam a helyem. Olyan közösségekhez tartozom, amelyek némileg pótolják a család és az otthon hiányát. Mestereim Balázs József, Gál András és Németh Pál.

„a madárnak s a melegnek szárnya van és szabadsága, az embernek pedig egyetlen szülőföldje és sok kötelessége” / Tamási Áron

Személyes:

Születtem 1980. október. 27 Gyergyóalfalu

Általános iskola:  Sövér Elek Iskolaközpont, Gyergyóalfalu

Közép iskola:  Nagy István Művészeti Líceum, Csíkszereda, Festő szak

Egyetem:  Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola, Teológia szak

Egyetem:  Kaposvári Egyetem Művészeti Kar, Rajztanár és vizuális kommunikáció szak

Egyetem:  Szegedi Tudományegyetem Művészeti Kar, Vizuális- és környezetkultúra szak

Egyetem: Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar, Művészetterápia szak

Munka:

1. Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Kar Építőművész Tanszék

Művészeti asszisztens, demonstrátor (2007-2014)

2. Ciszterci Nevelési Központ

Rajztanár kollégiumi tanár

Egyéni kiállítások:

2004- Pécs: IH Galéria

2005- Pécs: Pannon Magyar Ház

2007- Hatvan: Hatvan Városi Művelődési Központ És Könyvtár, Moldvay Győző Galéria

2007- Salgótarján: Balassi Bálint Megyei Könyvtár Bóna Kovács Gábor Galéria

2007- Karancslapujtő: Madách Imre Városi Könyvtár

2007- Balassagyarmat: Városi Könyvtár

2007- Pécs: Ciszterci Nevelési Központ Ifjúsági Galéria

2008- Keszthely: Balatoni Kongresszusi Központ És Színház

2011- Budapest Galéria

2014- Gyergyóalfalu: Képzőművészeti  Galéria

2014- Pécs: Ciszterci Nevelési Központ Ifjúsági Galéria

2014- Pécs: Pannon Magyar Ház

Közös kiállítások:

2002- Gyergyóalfalu: Iskola díszterme

2002- Gyergyószentmiklós: Ökumenikus Keresztény Ifjúsági Központ Pro Art Galéria

2009- Gyergyóalfalu: Képzőművészeti Galéria

2009- Budapest: Vajdahunyad vára

2012- Budapest: Magyarság Háza

2013- Budapest: Országos Széchenyi Könyvtár Budai Vár

2014- Gyergyóalfalu: Képzőművészeti  Galéria

Monumentális munkák:

Attala– Római katolikus templom falfestményei, szekkói

Nógrádgárdony– Kastély szekkói

(ezeket a munkákat egy alkotó csapat tagjaként végeztem)