Filmgalopp díjazottak 2021-ben
Döntött a háromtagú zsűri és szavazott a közönség, mi pedig néhány perce kihirdettük: ők kapják a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójának három díját.
A Filmgalopp közönségdíjasa idén Simó Boglárka Árva csillagok című filmje. A 15 perces alkotásban a hajdani székelykeresztúri gyermekotthon története bontakozik ki egykori lakójának személyes portréja által. A közönségdíj értéke 1000 lej, felajánlója a Nobila Casa.
A Filmgalopp zsűrije – Nagy Viktor Oszkár, Kollarik Tamás és Ferenczi Szilárd – úgy döntött, a különdíjat idén Medve Ferenc kapja Being a Bee című rövid természetfilmjéért. A környezetvédő üzenetet megfogalmazó ismeretterjesztő film a méhek egy napját mutatja be, azt, hogy hogyan küzdenek meg a természeti erőkkel és az emberi tevékenységekkel. A különdíj értéke 1000 lej, felajánlója a Medline.
A Filmgalopp fődíját László Barna érdemelte ki Isteni kéz című alkotásával. A portréfilm Csángálóról, a világhírű brácsásról szól, akit kenyérkereső keze egyik napról a másikra cserbenhagy: remegni kezd. Az a zenész, aki kiejti kezéből a vonót, nem lehet többé a híres Szászcsávási Banda tagja. Dumnezeu, a bandavezér prímás kizárja őt a zenekarból, amelyben egész életében játszott. Bár elképzelhető, hogy Csángáló Parkinson-betegsége gyógyítható, abban az archaikus világban, amelyben ő él, s amely csak az isteni segítséget fogadja el, egy agyműtét teljesen elképzelhetetlen. A mester egyetlen reménye, hogy Bálint, a hozzá hasonló tehetségű unokája, továbbviszi a világon is egyedülálló zenei hagyatékot. Amikor már szinte minden veszni látszik, már csak a csoda, az „isteni kéz” segíthet… A fődíj értéke 1 millió forint, felajánlója a Nemzeti Filmintézet.
Az Isteni kéz című filmet Nagyszebenben az Astra Film fesztiválon tekinthettük meg. A film vetítése után, közönségtalálkozó keretén belül az alkotó stábbal beszélgettünk.
A díjazott alkotásokat újra lehet nézni holnap délben 12 órai kezdettel a Győzelem moziban.
A díjátadó gálán színpadra lépett Kántor László kolozsvári származású, Budapesten élő filmproducer a Sárga Csikó-szobrocskáért. A méltatást Szántai János író, újságíró fogalmazta meg, a díjat pedig felajnálója, a Liszt Intézet nevében Kósa András László nyújtotta át.
A Filmtett Egyesület kritikusi nívódíja idén nevet kapott: az idén fiatalon elhunyt sepsiszentgyörgyi filmesztétáról, médiaszakemberről és tanárról elnevezett díjat ezúttal Pernecker Dávid pécsi filmesztéta, a Filmtett kiváló szaktudású, éles kritikai érzékű és egy évtizede hűséges szerzője.
Még több információ az alábbi linkeken:
A Filmgalopp versenyfilmjei:
- https://www.filmtettfeszt.ro/Isteni-kez
- https://www.filmtettfeszt.ro/Being-a-Bee
- https://www.filmtettfeszt.ro/Arva-csillagok
Sárga Csikó Díj: https://www.filmtettfeszt.ro/Sarga-csiko-dij
Fám Erika-díj: https://www.filmtettfeszt.ro/Fam-Erika-dij