• Magyar
  • Román

Miért problémás a különböző felekezetűek egyházi házassága?

2015-04-17 01:53

Egyes katolikus plébánosok a születendő gyerekek katolikus hitben nevelésének írásos garanciáját kérik. A reformátusok szerint nem a hódítások, hanem a tolerancia korát éljük.

Hazassag 05_b

Gábor és Kinga májusban házasodnak össze. Gábor római katolikus, Kinga református, és hetek óta nem tudnak dűlőre jutni felekezeteik lelkipásztoraival az egyházi házasság megkötése kérdésében. A katolikus plébános reverzálist íratna alá a jegyesekkel, míg a református tiszteletes az aláírás esetén nem hajlandó áldását adni a házasságra. A fiatalok ökumenikus istentiszteletet terveztek, ami bevett gyakorlatnak számít abban az esetben, ha a jegyesek különböző felekezetűek. A lelkipásztorok is beleegyeztek ebbe a megoldásba, ám amikor a katolikus plébános eléjük tette a reverzálist, hogy írják alá, katolikus hitben fogják nevelni a születendő gyermeket/gyermekeket, gondolkodási időt kértek. A patthelyzet egyelőre feloldhatatlannak tűnik, és a jelenlegi megoldás úgy néz ki, hogy református szertartás szerint kelnek egybe.

Megoldásként felmerült még, hogy aláírják a reverzálist, és ha gyermekük születik, akkor majd eldöntik, milyen keresztelőt tartanak, de Kinga ezt lelkiismereti okokra hivatkozva nem tartotta tisztességesnek. Évente több száz ehhez hasonló eset fordul elő Erdélyben, és ez az egyetlen akutnak számító probléma a katolikus és református egyház között, ami főleg helyben, a településeken, a gyülekezetekben nyilvánul meg. A Transindex Dr. Bibza Gáborral, a Kolozsvár Törökvágási Református Egyházközség lelkipásztorával, a Kolozsvári Református Egyházmegye esperesével és Dr. Lukács Imre-Róberttel, a gyulafehérvári Papnevelő Intézet adjunktusával járt utána a vitás kérdésnek.

Lukács Imre-Róbert megkeresésünkre terjedelmes dokumentumban válaszolt, így a katolikus álláspont bemutatásakor az adjunktusnak a délkelet-európai püspöki konferenciák elnökeinek a vegyesházasságok és a család délkelet-európai helyzetéről szóló 2007-es nagyváradi tanácskozásáról írt beszámolójára támaszkodunk.

Hazassag 04 Hazassag 03

Elég a katolikus fél őszinte ígérete

A „pluralista társadalomban” élő katolikus egyház számára a vegyes házasságok igen bonyolult és kényes problémát jelentenek, hisz kánonjogi szempontból a vallást, a vallásszabadságot kell védeni, a házasságkötés szabadságára is tekintettel kell lenni, hisz az ember alapvető jogáról van szó. E mellett a házastársi életközösséget is szükséges védelmezni, hisz a vegyes házasságok esetében különböző vallási felfogású emberek kívánnak életre szóló kapcsolatra lépni.

Katolikus szemszögből a vegyes házasságokban két megkeresztelt személy közötti házasságról van szó, a felek egyikét a katolikus egyházban keresztelték, vagy keresztség után oda felvették, és nem hagyta el formális aktussal az egyház közösségét, s a másik fél nem katolikus megkeresztelt, aki egy másik keresztény egyházhoz vagy egyházi közösséghez tartozik.

A kánonjog valláskülönbségnek nevezi azt, ha az egyik fél katolikus, és a másik fél nincs megkeresztelve. Az 1917-es Kódex vegyes házasságokra vonatkozó kánonja megtiltotta a házasságkötést egy katolikus és egy megkeresztelt nem katolikus között, ez a tiltás azonban nem érintette az érvényességet. A tiltást azzal indokolták, hogy minél távolabbiak a gyökerek, akár időben, akár tanban az egyes vallások között, annál nagyobb a házasélet békéjének kockázata. A tilalom tehát szükséges, mivel veszélyezteti a hitet, a gyermekek katolikus nevelését, a felek teljes lelki közösségét.

A II. Vatikáni Zsinaton változtattak a katolikus és nem katolikus, illetve a katolikus és nem megkeresztelt közötti házasságok szabályozására vonatkozó irányelveken. Az akadály alóli felmentéshez onnan kezdve elég a katolikus fél őszinte ígérete, hogy a gyermekét katolikusnak keresztelteti és neveli, s erről a másik fél tudjon, és ne ellenkezzék.

Az 1983-as Törvénykönyvben a vegyes házasságok már nem jelennek meg akadályként, mint az 1917-es Kódexben. A vegyes házasság így önmagában már nem akadály, de adott esetben alkalmazható rá a házassági tilalom. Megkötéséhez az illetékes egyházi hatóság engedélyére van szükség. Az engedélynek kifejezettnek kell lennie, tehát nem elégséges a vélelmezett engedély, kivéve, ha halálveszélyről, vagy sürgős esetről van szó, és nem lehet a helyi ordináriust elérni, aki az engedélyt megfelelő és ésszerű okból megadhatja.

Ehhez a következő feltételeket kell teljesíteni: a katolikus fél nyilvánítsa ki, hogy kész a hittől való eltávolodás veszélyeit elhárítani, továbbá ígérje meg őszintén, hogy erejéhez képest mindent megtesz azért, hogy minden gyermeke a katolikus egyházban keresztelkedjen és nevelődjék. Ezekről a katolikus fél által teendő ígéretekről a másik felet idejében értesítsék, hogy biztos legyen, hogy ő valóban tudatában van a katolikus fél ígéretének és kötelezettségének, valamint mindkét felet meg kell tanítani a házasság céljaira és lényegi tulajdonságaira, melyeket egyik fél sem zárhat ki.

Hazassag 02_b

Fontos az ökumenikus gesztus

Egyes kommentárok azt taglalják, hogy ez rá van bízva a helyi ordináriusra, ő ítélje meg, hogy mi a megfelelő és ésszerű a kérésben. Ha a helyi ordinárius megadja az engedélyt megfelelő és ésszerű ok nélkül, az nem fogja érinteni a cselekedet érvényességét, mivel a megfelelő és ésszerű ok a felmentéshez szükséges, és nem az engedélyhez. Minden vegyes házasságnál ott van a megfelelő és ésszerű ok, mert a felek azt akarják, hogy jó házasságot kössenek, és megkapják az egyháztól a szükséges bátorítást és támogatást. A katolikus egyház fontosnak tartja, hogy támogassa ezeket a házasságokat, a keresztény egyházak mozgalmában kivegye a részét, és amikor engedélyt ad a vegyes házasságokhoz, az egy ökumenikus gesztus legyen.

A megfelelő és ésszerű okok magukba foglalják a negatív okokat is, mint például annak a veszélye, hogy csak polgári házasságot kötnek, vagy eltávolodnak a hittől, és a pozitív okokat is, mint például a felek felnőttsége, felelősségérzete, a szentségi házasság kötésének szándéka, egyháza melletti elkötelezettsége.

Mielőtt a plébánosok rutinosan megadnák az engedélyt a vegyes házasságokhoz, meg kell vizsgálniuk, hogy a felek tisztában vannak-e annak a következményeivel, amit a különböző vallási felekezethez való tartozás jelent, ami nagyon sokszor családi veszekedésekhez, konfliktusokhoz is vezet. Ha ezek a nézeteltérések komolyak, és nem lehet megoldani őket, a plébános inkább nem asszisztál a házasságkötésnél vagy javasolja a helyi ordináriusnak, hogy a szükséges engedélyt ne adja meg. A helyi ordinárius nem adhatja meg az engedélyt a szentségi vegyes házassághoz, vagy a felmentést a valláskülönbség akadálya alól, hacsak az alább említett feltételek nem teljesülnek.

A katolikus fél nyilvánítsa ki, hogy kész a hittől való eltávolodás veszélyeit elhárítani. A katolikus egyház iránti hűség felelőssége a katolikus fél vállain nyugszik, és nem a nem katolikus házastársáén, annak ellenére, hogy az köteles tiszteletben tartani katolikus házastársa ígéretét. Egy erős katolikus ellenes érzés vagy a hit gyakorlásának akadályozása a nem katolikus fél részéről egy potenciális veszély, amely a katolikus felet eltávolíthatja a hitétől. Nem megengedett az előzetes megegyezés a felek között, miszerint a gyermekek egy része a katolikus egyházban, a másik része a nem katolikus egyházban keresztelődik meg és nevelődik fel. Az sem megengedett, hogy a gyermekek az egyik egyházban keresztelődnek meg, és a másikban, vagy egyikben sem nevelődnek fel. Folytonosság van a keresztség, nevelés és az egyház életében való részvétel között. Ez a keresztség egyházi dimenziójára alapozódik, és arra a feltételezésre, hogy a szülők, akik gyermeküket a katolikus egyházba hozták el megkeresztelni, megértették és elfogadják ezt a felelősséget, és hozzájárulnak gyermekeik katolikus neveléséhez. A gyermekek különböző felekezeteknél való megkeresztelése méltányos megoldásnak tűnhet, de igazából egy ellentéteket okozó megoldás a családban, ami egy egységes közösség kellene legyen.

A katolikus fél azt kéri a nem katolikus féltől, hogy tartsa tiszteletben az ő lelkiismeretbeli döntését, úgy, ahogyan ő is tiszteletben tartja a másik fél lelkiismeretbeli döntéseit. A katolikus féltől csak azt kérik, hogy tegyen meg mindent, ami lehetséges, és semmivel sem többet egy adott helyzetben. A törvény előírása inkább a katolikus őszinteségére és szándékára összpontosít, mint a gyermekek keresztelésére és nevelésére. A gyermekek katolikus keresztelése és nevelése a nem katolikus fél hozzáállásától is függ. Egyes esetekben lehetséges a gyermekek katolikus keresztelése és nevelése, más esetekben egyszerűen lehetetlen. Ebben az esetben a katolikus féltől nem kérik azt, hogy olyant tegyen, ami lehetetlen. Az a szabály, hogy a katolikus fél erejéhez képest mindent tegyen meg, nem azt jelenti, hogy a katolikus félnek nyomást kell gyakorolnia a nem katolikus félre, ami felborítaná a köztük levő egységet, vagy a házasság felbomlásához vezetne.

Jog a vallásszabadsághoz

Nagyon gyakran előfordul, hogy a nem katolikus fél a házasságkötés előtt békésen elfogadta a katolikus fél ígéreteit, és nem tiltakozott azokkal szemben, majd a házasságkötés után mégis azzal fenyegetőzik, hogy elválik, ha pl. nem lesz a gyermek az ő vallása szerint megkeresztelve és nevelve, akkor ez a szituáció a katolikus fél számára erejét meghaladó helyzet ígéretének megtartására vonatkozóan. A törvény nem követel garanciát. Egy ígéretről van szó, ami azt jelzi, hogy a katolikus fél tudatában van az ő kötelességének, és kész arra, hogy az adott helyzetben a legjobban teljesítse. Ennél több nem követelhető. Nincsen szükség erkölcsi bizonyosságra, hogy a gyermekek valóban a katolikus egyházban keresztelődnek meg, és nevelődnek fel.

A II. Vatikáni Zsinat kijelenti, hogy az embernek joga van a vallásszabadsághoz. Ez a szabadság abban áll, hogy minden embernek mentesnek kell lennie az egyesek, társadalmi csoportok vagy bárminemű emberi hatalom kényszerítő hatásától, mégpedig úgy, hogy a vallás tekintetében senki se legyen kénytelen lelkiismerete ellen cselekedni, s ne is akadályozzák abban, hogy jogos határok közt magánéletében vagy nyilvánosan, egymagában vagy közösségben lelkiismerete szerint cselekedjék.

A második feltétel az engedély megadásához, hogy ezekről a katolikus fél által teendő ígéretekről a másik felet idejében értesítsék, hogy biztos legyen, hogy ő valóban tudatában van a katolikus fél ígéretének és kötelezettségének.

A harmadik feltétel az engedély megadásához, hogy mindkét felet meg kell tanítani a házasság céljaira és lényegi tulajdonságaira, amelyeket egyik fél sem zárhat ki. A fentiekből egyértelműen kiderül, hogy Gábor és Kinga esetében a katolikus plébános túllőtt a célon a reverzális aláírásának követelésével, hisz a református fél nem kötelezhető erre, ráadásul a katolikus félnek elég az őszinte, szóbeli ígérete is.

Elítélendő a lelkiismereti kényszer

A református egyházban a házasság nem szentség, polgári ügynek számít, csak áldást kérnek a fiatalok házasságára. Az áldásnak vannak feltételei, de ezek nem a katolikus vagy más felekezetű fél felé érvényesek, hanem a református fél felé. Ezek a következők: konfirmált felnőttről legyen szó és egyháztag legyen az illető. Az egyháztagság abból áll, hogy be van iratkozva egy gyülekezetbe, és fizeti a fenntartói járulékot. Amennyiben ezek a feltételek nem teljesülnek, akkor jogában áll a református lelkésznek azt mondani, hogy ameddig nem rendeződnek ezek a dolgok, addig elmarad az áldás – mondta Bibza Gábor.

Hozzátette: tisztában vannak azzal, hogy a katolikus egyház Erdélyben reverzálist kér, vagyis egy olyan dokumentumot írat alá a nem katolikus féllel, amely szerint a születendő gyermekeket függetlenül a nemüktől és függetlenül az erdélyi hagyománytól katolikusnak keresztelik. Az erdélyi hagyomány szerint a gyermek a neme szerinti szülőnek a vallását követi.

„Ez jól bevált szokás, és mi ehhez tartjuk magunkat Erdély szerte. Zavaró és bántó, hogy a katolikus testvéreink ezt nem gyakorolják ugyanígy. Rendszeresen találkozunk ezzel a kérdéssel saját körünkben is, de ez még nem ok arra, hogy ne adjuk áldásunkat a házasságra” – fogalmazott az esperes. Kérdésünkre, hogy Gábor és Kinga esetében miként értékeli a református oldal álláspontját (református tiszteletes az aláírás esetén nem hajlandó áldását adni a házasságra), Bibza Gábor azt mondta, hogy az túlkapásnak számít, ám mindig figyelembe kell venni a sajátos, adott helyzetet, amit nem ismerünk.

„Vegyes házasságok esetén mi nem kérjük soha, hogy a házasulandó felek közül a nem református térjen át a református hitre. A mi meggyőződésünk az, hogy mindenki a maga hitében él, maga hitvilágát ápolja, ezt tiszteletben tartjuk. Mi a református féllel vagyunk elfoglalva, a református felet lelkigondozzuk, pásztoroljuk. Amikor ilyen történik, akkor ez egy súlyos helyzet, tisztázatlan állapot. A probléma orvosolásához rengeteg tapintatra, lelkipásztori hozzáállásra lenne szükség. Elítéljük a gyakorlatot, hogy a lelkiismereti szabadságot túllépve valakit arra kényszerítünk, hogy más felekezetűnek keresztelje gyermekét. Ezt nem tudjuk elfogadni, ugyanakkor mi ilyesmire nem kényszerítjük a hozzánk fordulókat. Ha lelkiismereti kényszert gyakorolnak és ezt a református fél sérelmezi, adott esetben odáig is el lehet jutni, hogy a református lelkipásztor tüntetőleg nem hajlandó áldását adni a házasságra” – vázolta az esperes.

Hazassag 01_b

Hódítás helyett tolerancia

Megjegyezte, hogy a II. Vatikáni Zsinat óta nem kötelező reverzálist kérni a vegyes házasságok esetén, ennek ellenére Erdélyben elég rámenősen gyakorolják ezt. „Sajátos helyzet van: Erdély magyarságának kétharmada református, és a fennmaradó egyharmad nagyobbik része elsősorban katolikus. Ezt szeretnék valahogy pótolni, ezt az arányt megerősíteni, megerősödni gyülekezeteikben, ezért gyakorolják a reverzálist. Amennyiben a református fél ezt nehezményezi, akkor a lelkipásztor mondhatja, hogy nem hajlandó az ökumenikus istentiszteleten részt venni” – mondta Bibza. Hozzátette: a református egyház szempontjából ez nem egyházjogi, hanem lelki gondozói, pasztorális kérdés. Szerinte a 21. század már nem a hódítások, hanem a tolerancia kora. „Nem az a feladatunk, hogy lehetőleg mindenkit áttérítsünk erővel, irattal, vagy bármi mással. A mi feladatunk a híveink lelki gondozása, pasztorálása. Ha a református fél a feltételeknek eleget tesz, minden további nélkül áldást lehet adni a házasságra” – szögezte le. Megjegyezte: nagyon sokszor nem csak az történik meg, hogy katolikus részről reverzálist kérnek, hanem az is, hogy az ökumenikus istentiszteleten nem az ökumenikus szertartási rendet próbálják követni, hanem a katolikust.

„Az elmúlt nyáron egy ökumenikus istentiszteletben egyeztünk meg a fiatalokkal, ebbe a katolikus kolléga is belement. Az ökumenikus szertartás azt jelenti, hogy van egy külön szertartásfüzet, ágendás füzet, ami 2001-ben jelent meg utoljára Budapesten, és minden történelmi egyház elfogadta. A kolléga csak katolikus misét akart, és mikor jeleztem neki, hogy az egyezség nem erről szólt, nem vette jó néven, de engedett. Ez nagyon sokszor kellemetlen kényszernek tűnik még sokszor a lelkipásztorok számára is. Ezért, ha olyan a viszony, nagyon sok lelkipásztor elzárkózik az ökumenikus istentisztelettől, hisz többször belekényszerültek olyasmibe, ahol nem egyenlő felekként, ökumenikus istentisztelet keretében áldották meg a házasságot, hanem valamilyen junior partnerként, vagy éppen csak egy áldást mondhatott a katolikus szertartáson. Amennyiben az ökumenikus szellemben történik a szertartás, nagyon szívesen elmegyünk és elvégezzük a szolgálat ránk eső részét” – mondta.

Évente sok ilyen eset van, mindegyiket külön kellene megvizsgálni, és az igazság általában középen van, de tény, hogy ez gondot jelent. A református lelkész rendelkezik annyi autonómiával, hogy ő dönti el, hogy elmegy-e az ökumenikus istentiszteletre. „Én is csak akkor vállalom, ha hagyják, hogy református lelkészként legyek jelen. Ennek nagyon jó példái is vannak. Kádár István kolozsmonostori atyával mindig nagyon jó hangulatban zajlottak az ökumenikus szertartások, soha semmi probléma nem volt, pedig generációs különbség is van közöttünk, az apám lehetne. Nagyon sok lelkész és katolikus pap között helyben van kimondatlan konfliktus, és ez általában a házasulandó feleken csattan. Ezt a problémát országosan nem is lehet és nem is akarjuk rendezni, mivel a helyi lelkész parókusi jogához tartozik eldönteni, hogy kire adja az áldását és kire nem, főleg ilyen furcsa és sajátos helyzetben. Mi ezen régóta szeretnénk túllépni” – zárta Bibza Gábor.

Forrás: Transindex.ro

 
 
 
Oldal teteje