• Magyar
  • Román
  • Sárik Péter Trió X Bartók

    Sárik Péter Trió X Bartók

    Sárik Péter Trió Nagyszebenben koncertezik 2018. október 24-én, 19 órai kezdettel a Thalia Filharmóniában.

    A nagy sikerű Beethoven előadás után ez alkalomból Bartók műveket dzsesszesített meg a fantasztikus trió. A koncertet a bukaresti UCIMR szervezi az "Évszakok" című projekt keretén belül. Jegyeket a Thalia Filharmónia jegypénztárában, illetve a www.myticket.ro, www.entertix.ro honlapokon, 20 lej értékben.

  • Pély Barna szólókoncert@Nagyszeben

    Pély Barna szólókoncert@Nagyszeben

    Atrium Kávézó - 2018. október 27-én, 20 órai kezdettel.

    Pély Barna októberi erdélyi turnéjának egyik állomása Nagyszeben lesz. Az ismert magyar slágerei mellett (Keserű méz, Végső vallomás, Hófehér jaguár, Hajnalban még a nap is más, Koktél) angol nyelvű dalai, néhány feldolgozás, és újdonság is helyet kapott a repertoárjában. Mindenkit szeretettel várunk, mert erre az estére csak azt lehet majd mondani, hogy “Átjött”.

  • Ars HUNGARICA 2018 - MŰSOR

    Ars HUNGARICA 2018 - MŰSOR

    A tizenharmadik kulturális fesztivállal a térség magyar közösségét szólítjuk meg, hogy identitásának megőrzésében cseppnyi büszkeségre adjunk okot és a kikapcsolódáshoz minél vonzóbb műsorokkal hívjuk fel a figyelmet a közösségi élmények megélésének fontosságára. Ugyanakkor, a más nemzetiségű személyek számára mutatjuk be kulturális értékeinket, művészeket, barátokat. A kulturális fesztivál tervezett műsorát alább lehet megtekinteni. A következő időszakban minden műsorral kapcsolatosan részletekkel jelentkezünk.

  • Legszebb Erdélyi Magyar Dal

    Legszebb Erdélyi Magyar Dal

    A hagyományokhoz híven idén is szeptember 30-ig lehet pályázni az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete által meghirdetett Legszebb Erdélyi Magyar Dal pályázat negyedik kiírására. A beküldött dalokat három tagból álló zsűri – André Ferenc slammer, Balázs Imre József irodalmár, Gábora-Máté Éva zenész-énekes – értékeli majd. A gálaest és a díjkiosztó november 10-én lesz megtartva Kolozsváron.

Néptánc oktatás Nagyszebenben

Néptánc oktatás Nagyszebenben

2018-10-10 00:43
Szeptembertől két új ösztöndíjas érkezett Nagyszebenbe és Vízaknára a magyarországi Petőfi Sándor Program keretén belül. Nagyszebenben a CsodaVár Gyermek-klub keretén belül, hasznosítva Gresa Dávid néptánc- és népdal tudását oktatás indult be és új termet is felszerelt a HÍD Egyesület a Nagyszebeni Református Egyházközséggel karöltve a Sörház utcai ingatlan alagsorában. ...
Nagyszebeni képviselet Szolnokon, az ötödik Kárpát-medencei ...

Nagyszebeni képviselet Szolnokon, az ötödik Kárpát-medencei ...

2018-10-02 01:55
Az ötödik Kárpát-medencei Civil Konferencián képviselte a nagyszebeni HÍD Egyesületet elnöke, Serfőző Levente Szolnokon, 2018. szeptember 29-én. Az erdélyi, vajdasági, felvidéki, kárpátaljai és, természetesen magyarországi civil szervezetek találkozója nagyszerű lehetőség együttműködni, terveket megbeszélni és szakmailag fejlődni, nem utolsó sorban döntéshozókkal ...
Szegedi-Kósza Alice Torella kiállítása Pécsett

Szegedi-Kósza Alice Torella kiállítása Pécsett

2018-10-02 01:25
A 26-dik pécsi Határon Túli Magyarok Összművészeti Fesztiválján a HÍD Egyesület kiállítással képviseltette magát. Szebeni arcok - Organikus portrék címmel Szegedi-Kosza Torella Alice kiállítása a Határokon Túli Magyarságért Alapitvány meghívására került bemutatásra és megtekinthető a Pannon Magyar Házban.
Nyíregyházi vendégek Nagyszebenben

Nyíregyházi vendégek Nagyszebenben

2018-07-25 15:25
Először látogatott el a Nyíregyházi Turisz­tikai Nonprofit Kft. a nag­yszebeni Hungarikum ­Napokra. Tavaly Csányi Sándor, a Szolnoki Gulyás­fesztivál ­fő­szervezője segített abban, hogy megfőzzék minden idők legnagyobb nagyszebeni gulyását.
VIDEÓ: Nagyszebeni eseményről tudósított az Élő ...

VIDEÓ: Nagyszebeni eseményről tudósított az Élő ...

2018-07-19 04:42
Az MTVA adásainak Élő Egyház műsorában megjelent film a Nagyszebeni Református Templom Galériában szervezett kiállításról, a Hungarikum Napok keretén belül. A kiállítást 2018. július végéig lehet megtekinteni. A filmet Vörös T. Balázs készítette, akinek köszönjük szépen!
VIDEÓ: Kárpát Expressz 2018.07.15

VIDEÓ: Kárpát Expressz 2018.07.15

2018-07-17 12:22
Az MTVA munkatársai sokat dolgoztak a kilencedik nagyszebeni Hungarikum Napokon. Köszönjük! Több műsorban tudósítottak az eseményeinkről. Alább a 2018. július 15-én sugárzott Kárpát Expressz műsorban megjelent anyag.
Kik nyerték meg a focivébét?

Kik nyerték meg a focivébét?

2018-07-18 06:10
 A labdarúgó világbajnokság a legnézettebb és legmediatizáltabb események közé tartozik. Bár egy hónapon át a „csapból is a foci folyt”, érdemes megvonnunk néhány végső következtetést, és mindenekelőtt megválaszolnunk az első látásra ügyefogyottnak tűnő kérdést: kik nyerték meg a focivébét? Köztudott ugyanis, hogy a döntőben Franciaország válogatottja négy-kettőre ...
VIDEÓ: Lator-hegység - A Vöröstoronyi-szoros nyugati ...

VIDEÓ: Lator-hegység - A Vöröstoronyi-szoros nyugati ...

2018-07-16 00:42
A Lator (Lotru) hegységben készítették legutóbbi filmjüket a Hazajárók. Elkísérték és idegenvezették őket Takács Gyöngyi, Simon Andrea és Szilágyi Antal. A műsort a magyarországi Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap rendelésére készíti a és minden hétvégén a Duna Televízió- és Duna Worldön tekinthetők meg.
A Hungarikum Napokról írt a Szabadság napilap

A Hungarikum Napokról írt a Szabadság napilap

2018-07-10 04:16
Régi és kortárs, tradíció és újraértelmezett hagyomány, kulturális programok és szabadtéri kikapcsolódás – röviden így foglalható össze a Hungarikum Napok, amelyet kilencedik alkalommal szerveztek a hétvégén Nagyszebenben. A HÍD – Szebeni Magyar Egyesület nyári fesztiváljának meghatározó programja a gulyásfőző verseny, amelyre ezúttal rekordszámú – 38 – csapat ...
Képzéssorozat civileknek és szakembereknek

Képzéssorozat civileknek és szakembereknek

2018-06-11 10:26
Társadalomszervezőknek, közművelődéssel foglalkozó civileknek és szakembereknek indított képzéssorozatot az RMDSZ, az NMI és az EMKE. A HÍD - Szebeni Magyar Egyesület kapcsolódott a programhoz.
A nagyszebeni útikalauz Android, Google Play alkalmazásban ...

A nagyszebeni útikalauz Android, Google Play alkalmazásban ...

2018-06-11 02:35
Az útikalauz szerkesztője Kovács Géza nagyszebeni üzletember, akivel ezelőtt két hónappal készítettünk rövid beszélgetést, már akkor jelezte, hogy készül az újabb alkalmazásban elérhető verzió. Meglett. További kérdéseinknek választ adva azt is elmondta a szerkesztő, hogy a 2018-as Hungarikum Napok bemutató eseményen nyomtatott változatban is megtalálható lesz az útikalauz, ...
A legjobbak voltak!

A legjobbak voltak!

2018-05-18 12:26
Hatalmas sikert arattak a nagyszebeni magyar diákok a Serious Fun egyesület által, harmadik alkalommal megszervezett úszóversenyen. A nagyszebeni iskolák elemi osztályainak szervezett vetélkedőn korcsoportokra felosztva versenyeztek a geyrmekek a Sub Arini (Erlen) parkban található Olimpia úszodában.
Sárospatak volt a vendégünk, és mi az ő vendégeik

Sárospatak volt a vendégünk, és mi az ő vendégeik

2018-04-19 06:58
2018. április 18-án a nagyszebeni Tükörteremben mutatkozott be Sárospatak és kulturális intézményei, egyesületei, csoportjai. Csatlósné Komáromi Katalin, a sárospataki Művelődés Háza és Könyvtára igazgatója köszöntötte a megjelent nagyszebeni érdeklődőket.  Röviden bemutatta ezt az Észak-Magyarországon, a Bodrog partján fekvő, kulturális értékekben és műemlékekben ...
Nagyszebenről az M5-ös csatorna stúdióbeszélgetésen

Nagyszebenről az M5-ös csatorna stúdióbeszélgetésen

2018-04-16 02:01
A magyar oktatás helyzetéről, A Petőfi Sándor Programról, Nagyszebenről, természetesen a CsodaVárról és még sokminden másról is szó esett azon a stúdióbeszélgetésen, amelyen Dr. Grezsa István kormánybiztos, Serfőző Levente a HÍD Egyesület elnöke és Simon Andrea nagyszebeni Petőfi ösztöndíjas vettek részt. 
Takács Gyöngyi:

Takács Gyöngyi: "Köszönöm szépen, megtisztelő ...

2018-04-14 01:07
Elismerő EMKE oklevelet kapott Takács Gyöngyi, a nagyszebeni magyar közművelődési élet fellendítése érdekében kifejtett tevékenysége iránti elismeréséül szerdán, 2018. április 11-én. Az oklevelet az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület alelnöke, Dr. Ábrám Zoltán adta át a Magyar Költészet Napja alkalmából megszervezett ünnepség keretén belül. 
iBook útikalauz Nagyszebenről

iBook útikalauz Nagyszebenről

2018-03-28 05:10
Nagyon érdekes útikalauz jelent meg a napokban Nagyszebenről, magyar nyelven és különleges formátumban, iBook alkalmazásként. Az útikalauz szerkesztője, kivitelezője Kovács Géza nagyszebeni üzletember akivel rövid beszélgetést készítettünk az útikalauz megjelenésével és további terveivel kapcsolatosan.
Elbűvölő zongoraest Demény Balázzsal

Elbűvölő zongoraest Demény Balázzsal

2018-03-13 02:51
Hétfőn este a nagyszebeni Thalia kistermében Demény Balázs doktorandusz zongoraestje elbűvölte a hallgatóságot. A zord időjárás ellenére zene- és zongora tanárok, filharmónia tagok és a klasszikus zene kedvelők jelentek meg az előadáson, amit egyáltalán nem bántak meg.
Szülinapi este Kávészünettel

Szülinapi este Kávészünettel

2018-03-12 06:00
Már délelőtt megkezdtük az ünneplést a kiállítás megnyitóval, estére pedig születésnapi partit szerveztünk az Atriumban. Egy olyan zártkörű rendezvényt, ahova meghívhattuk barátainkat, támogatóinkat. Örömmel vettük, hogy sikerült megtöltenünk a teret.
Makkai Sándor püspökről nyílt kiállítás Nagyszebenben

Makkai Sándor püspökről nyílt kiállítás Nagyszebenben

2018-03-12 05:05
A Nagyszebeni Magyar Központ megnyitásának 12. évfordulóját ünnepeljük ezekben a napokban. A jeles jubileumi megemlékezés első programjára a 2018. március 11-én délelőtt, a szebeni Református Templom Galériában került sor.
A tüzet állandóan ébren kell tartani!

A tüzet állandóan ébren kell tartani!

2018-03-11 08:26
Március 8-án délután került sor a Habitus könyvesboltban Tuzson Edit első könyvének bemutatójára Nagyszebenben. A brassói születésű írónő jelenleg férjével és három fiúgyermekével Csíkszeredán él. A jóhangulatú könyvbemutatón Vas Réka olvasott fel részleteket a könyvből. A szerzővel Mátyás Csilla óvónő beszélgetett, aki megosztotta velünk a könyvvel kapcsolatos ...
AKI DUDÁS AKAR LENNI...

AKI DUDÁS AKAR LENNI...

2018-02-23 08:11
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy Kurdi Gábort nagyon régóta ismerem személyesen. Ez nem olyan meglepő, hiszen mindketten tataiak vagyunk. Évekkel ezelőtt volt egy közös projektünk, amelyben népi hangszereket készítettünk gyermekekkel Gábor vezetésével.
Kurdi Gábor elbűvölte a nagyszebenieket

Kurdi Gábor elbűvölte a nagyszebenieket

2018-02-17 12:22
2018. február 17-én délután a Tükörteremben mutatkozott be Kurdi Gábor kecskedudás és hangszerkészítő, Fölszállott a Páva műsor 2014-es különdíjasa a szép számban megjelenő nagyszebeni közönségnek. Kecskedudával, tárogatóval, citerával, furulyákkal és más fúvós hangszerek segítségével csángó-, moldvai-, mezőségi-, felvidéki pásztordalokat adott elő, elmagyarázta ...
Farsangi forgatag Nagyszebenben

Farsangi forgatag Nagyszebenben

2018-02-05 02:55
Február 3-án a Tükörterem adott otthont a HÍD – Szebeni Magyar Egyesület szervezésében a 2018-as Farsangi Bálra. A program a Kultúrházak éjjel – nappal rendezvénysorozat részeként szerepelt.
Magyar Kultúra Napja  Nagyszebenben és Oltszakadáton

Magyar Kultúra Napja Nagyszebenben és Oltszakadáton

2018-01-23 12:34
Nagyszebenben 2018. január 20-án emlékeztünk meg a Magyar Kultúra Napjáról. A program kihelyezett konzuli nappal indult, amit a református egyház gyülekezeti termében tartottunk.
Magyar fagottos siker a nagyszebeni Tháliában

Magyar fagottos siker a nagyszebeni Tháliában

2018-01-22 03:00
A Kézdiszentléleken született Ráduly Ádám. 2006. óta pedig a nagyszebeni Állami Filharmónia fagott előadóművésze. Zenei tanulmányait Sepsiszentgyörgyön, a Zeneiskolai Líceumban kezdte, majd a brassói Zenei Akadémián végezte. Tanára Gödri Orbán volt, aki nagy segítségére volt abban, hogy a fagott művészetében kiteljesíthette tehetségét.
Megajándékozta a Mikulás a nagyszebeni gyerekeket

Megajándékozta a Mikulás a nagyszebeni gyerekeket

2017-12-06 09:26
A Nagypiac téren, a Német Demokrata Fórum Tükörtermében várta nagy izgalommal az 54 magyar gyermek a Mikulás érkezését. Miután Serfőző Tünde a HÍD Egyesület nevében köszöntötte a gyermekeket, a szülőket, illetve a pedagógusokat, elmeséltem Szent Miklós életét, a tetteiről szóló anekdotákat. A kicsik türelemmel és érdeklődéssel hallgatták a történetet, aztán ...
„Aki nyavalyog, de nem változtat, annak még nem ...

„Aki nyavalyog, de nem változtat, annak még nem ...

2017-12-04 10:15
Dr. Bubo gondolatát egyik előadó idézte a Romániai Magyar Házak V. Találkozóján. A 2017. november 24-25-én összegyűlt civil szervezetek képviselői nem nyavalyognak, hanem tettre készek: a másfél napos intenzív tanácskozás alatt fontos információkat gyűjtöttek be és osztottak meg egymással, és megalapozták annak a kritériumrendszernek a létrejöttét, amely, remélhetőleg, ...
Történetek a tengerentúlról

Történetek a tengerentúlról

2017-11-18 09:41
Személyes sorsok és a történelem kapcsolata, családok, amelyeket több ezer kilométer és a XX. század viharai egyaránt elválasztottak egymástól – Újszászi Ilona Hogyan lettek ők amerikás magyarok? című könyvének bemutatóján kiderült, hogy az USA-ba kivándoroltak és a határon túl, szórványban élő magyarok élethelyzete és problémái talán nem is állnak olyan messze ...
Ars HUNGARICA 2017 – 8. nap

Ars HUNGARICA 2017 – 8. nap

2017-11-17 11:22
Elérkeztünk az Ars HUNGARICA Fesztivál zárónapjához. Az első utam a Református Templomba vezetett. Az Istentisztelet után először Murányi Levente 1956-os forradalmár emlékezett a 61 esztendővel ezelőtti eseményekre. Edzésre indult azon az október 23-ai délutánon, de látva a Műegyetemnél a  történéseket, inkább hozzájuk csatlakozott. 16 évesen került a forradalmárok ...
Ars HUNGARICA 2017 – 7. nap

Ars HUNGARICA 2017 – 7. nap

2017-11-15 03:07
Ösztöndíjas társaimmal, a mentorokkal és a meghívott előadó vendégekkel már pénteken délután találkoztunk és a hivatalos köszöntésük, majd a háromnapos program bemutatása után bekapcsolódtunk a fesztivál műsorainak forgatagába.
Mit kíván Szabadka?

Mit kíván Szabadka?

2017-11-12 01:14
Kőkemény kérdések, mégis könnyed, gyakran szinte a bohózatba illő hangvétel. Népek és nemzetek tragédiája, az új világrendben a helyüket kereső hősök, a politika folytonos alakulása ellenére is állhatatos hazaszeretet. Összekuszált emberi viszonyok; zavaros, furcsa szerelmek. A magyar történelem mindmáig kibeszéletlen fejezeteiről szólt csütörtök este a Gong színházban ...
Ars HUNGARICA 2017 – 6. nap

Ars HUNGARICA 2017 – 6. nap

2017-11-13 12:08
A Thália kistermében kezdtük a fesztivál 6. napját. A szebeni gyerekek ezúttal a kolozsvári Bábjátszótér előadására kaptak meghívást. S ha már Kolozsvár, ki más is lehetne a történet főszereplője, mint a város híres szülötte, Mátyás királyunk.
A prímástól a sörgyári capriccio-ig

A prímástól a sörgyári capriccio-ig

2017-11-10 07:45
Népzenei hagyományainkat és Arany János költészetét mutatja be, de a sörfogyaszás örömeit is hirdeti az a fotókiállítás, amely az Ars Hungarica Fesztivál ötödik napján, csütörtökön nyílt meg nagyszebeni polgármesteri hivatal belső udvarán. A Magyar Fotóművészek Világszövetsége első alkalommal rendez kiállítást Nagyszebenben, a fotók azonban több erdélyi, felvidéki, ...
Ars HUNGARICA 2017 – 5. nap

Ars HUNGARICA 2017 – 5. nap

2017-11-13 12:00
Az ötödik nap délelőttjén Blénessy Enikő színésznő ezúttal az óvodások segítségével élesztette újra Flóra kerti virágait, zöldségeit. A kicsiknek ki sem kellett mozdulnia megszokott környezetükből, hiszen Flóra házhoz ment. Az ügyes munkát, a sok segítséget itt is honorálta a lelkes kertész, a jutalom sárgarépák ezúttal is nagy sikert arattak. Vidám gyerekszempárokat ...
Ars HUNGARICA 2017 – 4. nap

Ars HUNGARICA 2017 – 4. nap

2017-11-10 07:16
Ismét a gyerekeknek kedveztünk a délelőtti műsorokkal. A nagyszebeni Habitus Könyvesbolt volt tegnap a fesztivál fő helyszíne. Itt találkoztunk délelőtt Simó Ibolyával és Jakab Ervinnel, akik elhozták nekünk Tomi, Ervin és az iskola című dokumentumfilmjüket.
Ars HUNGARICA 2017 – 3. nap

Ars HUNGARICA 2017 – 3. nap

2017-11-09 01:18
Ahogy az előző este véget ért, úgy kezdődött a kedd délelőttünk. Palya Bea állt a színpadon, aki ezúttal elsősorban a gyermekeket várta. Jöttek is a kisebbek és nagyobbak az óvodából és iskolából, de jöttek szülőkkel, nagyszülőkkel.
Ars HUNGARICA 2017 – 2. nap

Ars HUNGARICA 2017 – 2. nap

2017-11-07 07:40
Az Ars HUNGARICA Fesztivál második napja a nagyszebeni Művészeti Líceumban kezdődött. Itt adott baráti találkozót az Osonó Színházműhely a helyi fiataloknak, de az érdeklődő idősebb korosztályt is szívesen látták. Ismeretlen barátok társasága, avagy Piknik egy japán szőnyegen című előadásuk alkalmával egy fiatalember, Edi életébe csöppentünk bele.
Ars HUNGARICA 2017 – 1. nap

Ars HUNGARICA 2017 – 1. nap

2017-11-06 06:04
Különleges megnyitóval indított idén az Ars HUNGARICA Fesztivál Nagyszebenben. Az eseménysorozat nyolc egymást követő napon kínál színes, kulturális programokat a nagyszebenieknek, és az idelátogatóknak egyaránt. A hivatalos beszédeket könyvbemutató és filmvetítés követte, majd egy érdekes kiállítás megnyitó és teakóstoló következett kellemes hangvételű kamarakoncert ...
16. Civil Akadémia Szamosújváron

16. Civil Akadémia Szamosújváron

2017-11-02 11:29
Hét országnak civil képviselői érkeztek csütörtökön – 2017. október 26-án este a szamosújvári Téka Alapítványhoz a tizenhatodik alkalommal megszervezett Civil Akadémiára. A műsornak különlegessége, hogy minden évben más és más országban kerül megszervezésre az akadémia és ez által biztosítva van a házigazda közelebbi megismerése, működésének és helyzetének ...
Működjünk együtt!

Működjünk együtt!

2017-10-29 12:21
Működjünk együtt! címmel megtartotta első tanácsadó-segítő módszertani foglalkozását Mátyás Csilla pedagógus. A segítő beszélgetések célja megérteni saját gyermekünket életkori sajátosságai alapján, valamint hasznos tanácsok, módszerek megismertetése a szülőkkel, amelyek gyermekeik nevelését oly módon segítik, hogy az a fejlődő lélekben nem okoz negatív visszacsatolást.
Ambrus Emese - Európa kis utcája

Ambrus Emese - Európa kis utcája

2017-10-20 01:32
2017. október 16. és 22. között Nagyszeben ad otthont újra a nagyszabású Astra Filmfesztiválnak. Az 1993-ban életre keltett eseménysorozat napjainkra jelentős eseménnyé nőtte ki magát az európai filmközösségben. Egyedülálló Délkelet-Európában.
Őszi falevelekből keltek életre Csodavár oroszlánjai

Őszi falevelekből keltek életre Csodavár oroszlánjai

2017-10-20 01:17
Jó érzés látni – hallani, hogy keddenként gyermekzsivajtól hangos a HÍD Egyesület - Magyar Központ Sörház utcai irodája. Kedden délután színes falevelekkel érkeztek a kis alkotók. Kiválogattuk a szép sárga színűeket, amelyek éppen megfelelőek voltak egy-egy félelmetes oroszlán sörényét imitálni. Ragasztással felrögzítettük a lapra, majd az oroszlánfejet - vágással, ...
Aranyóra vagy Arany-óra?

Aranyóra vagy Arany-óra?

2017-10-19 02:47
„Gyerekek, mi jut eszetekbe arról, hogy Arany-óra?” – ezzel a kérdéssel indította Varró Sándor nagyszebeni református lelkipásztor az „Arany János szavalótábor” költőről tartott előadását. És ámbár a kérdő mondat beugratós volt, a gyerekek nem dőltek be a kérdés huncutságának: az Arany-óra nem egy arany-alkatrészekből gyártott időmutató műszert, hanem a ...
Nem volt „süntelen” a Csodavár Gyermekklub színjátszó ...

Nem volt „süntelen” a Csodavár Gyermekklub színjátszó ...

2017-10-15 08:59
A második gyermekfoglalkozást Blénessy Enikő színművésznő tartotta a gyerekeknek 2017. október 10-én. A kisebbek és nagyobbak egyaránt beleképzelhették magukat egy sündisznócska életébe.
Libabőr a nagyszebeni Thaliában

Libabőr a nagyszebeni Thaliában

2017-10-10 16:00
Vártam ezt az estét, amikor először hallhatom Sárik Péter zenéjét. Leventétől (Serfőző Levente, a mentorom) kaptam a meghívást 2017. október 9-re a Thália-beli koncertre. Annyit hallottam már róla, de tőle még semmit addig a napig. A hiba az én készülékemben keresendő, ugyanis nem mozgok otthonosan a jazz zenei világában. A következő sorokban próbálom szavakba önteni ...
17. FILMTETTFESZT Nagyszebenben

17. FILMTETTFESZT Nagyszebenben

2017-10-10 15:43
A nagyszebeni helyszínen a három nap alatt több, mint 140 filmkedvelő néző volt. A feliratozásnak köszönhetően több román látogatót és turistát is vonzott az esemény. A kitöltött kérdőívek alapján a legtöbb érdeklődő 35 év feletti volt, körülbelül a fele a korábbi években is vendége volt a Filmtettfeszt-nek, és legtöbbjüknek mindegy, hogy egy film milyen gyártású.
Megnyitotta kapuját a Csodavár Nagyszebenben

Megnyitotta kapuját a Csodavár Nagyszebenben

2017-10-04 04:43
Tegnap, 2017. október 3-án volt a Csodavár GyermekKlub első foglalkozása  - a HÍD Egyesület szervezésében - a Sőrház utcai Magyar Kulturális Központ irodában.
Tegnap a nagyszebeni óvodában jártam

Tegnap a nagyszebeni óvodában jártam

2017-09-20 14:18
Az óvoda magyar csoportjának óvónénije, Mátyás-Küsmődi Csilla hívott meg tegnap délután. Örömmel tettem eleget a meghívásnak. Mikor odaértem, épp akkor öltözködtek a gyerkőcök a délutáni alvás után. Egyik-másik még álmosan ásítozott, néhányan odajöttek, és egyből barátkoztak velem.
A dél-erdélyi város, amitől tátva maradt a szám

A dél-erdélyi város, amitől tátva maradt a szám

2017-09-20 14:16
Szeptember 1-jén érkeztem meg egy hosszú autóút után. Serfőző Levente, a mentorom már a város szélén várt. A gyors lepakolást követően azonnal a város szívébe indultunk. Mint egy csodás időutazás, úgy éreztem magam, amikor átléptük a történelmi városrészt a modern világtól elválasztó városkaput. A szám is tátva maradt. A nyugalom szigete a sok szép épületével, ...
Nagyszebeniek a 19. Szolnoki Gulyásfőző Fesztiválon

Nagyszebeniek a 19. Szolnoki Gulyásfőző Fesztiválon

2017-09-11 00:47
Vendége volt Nagyszeben az idei szolnoki Gulyásfesztiválnak, amit 19. alkalommal rendeztek meg. Városunkat egy 11 fős delegáció képviselte. Anghel Ciprian Ştefan az ASTRA Nemzeti Múzeum főigazgatója és Serfőző Levente, a HÍD Szebeni Magyarok Egyesülete vezetője Csányi Sándor gulyáskirály meghívására érkeztek a Tisza parti városba. A rendezvényen mintegy 150 csapat ...
Borsos Miklós 101 éve született Nagyszebenben

Borsos Miklós 101 éve született Nagyszebenben

2017-08-24 01:31
Székházában szervezett kiállítással emlékezett meg a nagyszebeni HÍD Egyesület – Magyar Kulturális Központ Borsos Miklós születésének 101-dik évfordulójára. 1906. augusztus 13-án, Nagyszebenben született egy székelyföldről Nagyszebenbe költözött családban. 14 éves koráig a Cibin parti szász városban nevelkedett, ahol magába szívta – ahogy ezt később saját maga ...
KÉPEK - Hungarikum Napok 2017, negyedik nap

KÉPEK - Hungarikum Napok 2017, negyedik nap

2017-07-12 02:32
A nagyszebeni Hungarikum Napoknak, talán csúcspontja az utolsó nap következett be. Első alkalommal került megfőzésre 500 litres üstben eledel a Cibin parti városban és a szervezőktől kezdve a nagy számban kisereglett látogatókig mindenki kíváncsian szemlélte Csányi Sándor és Bihacsy László, szakértelemmel irányított Nagy Gulyás elkészítését.
KÉPEK - Hungarikum Napok 2017, harmadik nap

KÉPEK - Hungarikum Napok 2017, harmadik nap

2017-07-10 04:49
Szombaton, 2017. július elsején már kora reggel mindenki az Astra falumúzeum felé igyekezett: a gulyásfőző versenyre benevezett csapatok tagjai, a gyermekműsorokat szervező, illetve bemutató egyesületek tagjai, a kézművesek, a népdalt és néptáncokat előadó Fenyőcske, a zsűritagok, a vendégeink, majd a kedves látogatók.
KÉPEK - Hungarikum Napok 2017, második nap

KÉPEK - Hungarikum Napok 2017, második nap

2017-07-10 04:24
A nagyszebeni Hungarikum Napok nyolcadik kiadásának második napján a főszervező a helyi magyar közösségre öszpontosított. Kiállítás megnyitókkal kezdődtek a pénteki események, amelyek a Csíkszeredai "Kós Károly" Szakközépiskola diákok munkáit a Tanács Toronyban és a tanárok alkotásait a Polgármesteri Hivatal turisztikai információs központban kerültek bemutatásra.
KÉPEK - Hungarikum Napok 2017, első nap

KÉPEK - Hungarikum Napok 2017, első nap

2017-06-30 04:23
A Hungarikum Napok első műsorát a csodálatos nagyszebeni skanzenben, az Astra Múzeum újan épült multikulturális pavillonjában indította a főszervező HÍD Egyesület - Magyar Kulturális Központ. A piros riadós meleg ellenére szakmabeliekkel telt meg a terem, jelen volt a sajtó és az előadásokról értékes információkkal térhetett haza mindenki. 
Gazdag közösségi élet Nagyszebenben 2017 elején

Gazdag közösségi élet Nagyszebenben 2017 elején

2017-01-24 15:05
A hideg ellenére a nagyszebeni magyar közösségben egymást követik, olykor párhuzamosan zajlanak az események. Pénteken, 2017. január 20-án harmadszorra találkoztak a kiskorú gyerkőcök együtt játszani szebbnél szebb és vonzóbb társasjátékokat. A kezdeményezés néhány lelkes szülőnek köszönhető, akik idejüket nem kímélve gyermekeik számára tartalmas időtöltést biztosítanak, ...
Interjú Serfőző Leventével

Interjú Serfőző Leventével

2016-11-25 03:10
Komoly nevelési és közösségépítő szerepe kell hogy legyen egy kulturális fesztiválnak – vallja Serfőző Levente a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesületének elnöke, aki idén tizenegyedik alkalommal szervezte meg az Ars Hungarica fesztivált Nagyszebenben. A több mint egy évtized rendezvényszervezés bőven szolgál most már tapasztalattal, tanulsággal, ugyanakkor rálátással is ...
„Mindenről eszünkbe jut minden” – a Góbé ...

„Mindenről eszünkbe jut minden” – a Góbé ...

2016-11-16 01:18
Pénteken koncertet, szombaton táncházat és bált tartott Nagyszebenben a Góbé zenekar. Az együttes a budapesti koncertszínpadok, klubok és táncházat állandó vendége. Fellépésük után Vizeli Mátét, az együttes oszlopos tagját a Góbé zenei hitvallásáról, valamint szebeni élményeikről is kérdeztük.  
Híd Magyarország és Dél-Erdély között

Híd Magyarország és Dél-Erdély között

2016-10-30 16:08
Székelyföldi látogatásaik alkalmával magyarországiak szép számban utaznak át Erdély déli részein. Legtöbben azonban csak átutaznak, kevesen állnak meg, holott a dél-erdélyi szórvány számos történelmi, kulturális vagy természeti látványossággal rendelkezik. Fordított irányban sem különb a helyzet: Dél-Erdélyben sokan – magyarok és románok egyaránt – tudják, hogy ...
VIDEÓ - Turisztikai

VIDEÓ - Turisztikai "HÍD" Nagyszebenben - Erdély ...

2016-10-24 12:50
Magyar Turisztikai Konferenciát tartottak Nagyszebenben. A kétnapos rendezvényen mind a szebeni, mind a dél-alföldi turisztikai helyszíneket, intézményeket bemutatták. A konferencia kezdeményezője, a Nagyszebeni Magyar Egyesület elnöke elmondta a rendezvény a magyarországi és a külhoni, és azon belül is a szórványban élő magyarok kapcsolatának megerősítéséért tett erőfeszítéseik ...
VIDEÓ - MTVA: Itthon vagy! - Szászföld

VIDEÓ - MTVA: Itthon vagy! - Szászföld

2015-11-27 08:08
Nagyszerű ismeretterjesztő film Nagyszeben és vidékéről, nagyon szép felvételekkel, interjúkkal, idegenvezetéssel. A felvételek 2015. nyarán készültek és, lehet nem véletlenül 2015. november 6-án került adásba, a jubileumi Ars HUNGARICA kulturális fesztivál második napján.
 

Hírlevél feliratkozás

Legolvasottabb cikkek

 
 
 
Oldal teteje