• Magyar
  • Román

ÚJRATERVEZŐ

2017-08-15 10:31
KIÁLLÍTÁS – BORSOS MIKLÓS SZOBRÁSZMŰVÉSZ GYŰJTEMÉNYES TÁRLATA A VÁRKERT BAZÁRBAN

A tehetség, amelyet az ember fiatalon érez, nem elég – írja egy helyütt Borsos Miklós, és lehetetlen vele nem egyetérteni. A tehetség kétségkívül nélkülözhetetlen az alkotó ember számára, ám a szorgalom, az állhatatosság, az alázat és az egyéni látásmód hasonlóképpen fontos. Jelentős életmű aligha születhet ezek együttes jelenléte nélkül. Borsos tudatában volt ennek, a siker mégsem adta magát könnyen, kacifántos úton jutott el a művészi kiteljesedésig.

A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány és a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum pontosan ezt az utat, ezt a folyamatot mutatja be az érdeklődők számára Borsos Miklós legjelentősebb művein keresztül a Várkert Bazár kiállítóterében. Mielőtt azonban pillantást vetnénk a tárlatra, nézzük előbb, ki is volt maga Borsos!

lugas_14_kiallitas_borsos-780x519_b

 

Fotó: MTI, Borsos Miklós alkotásai. Szimbólumszerű művek

A művész Nagyszebenben látta meg a napvilágot 1906 augusztusában, de az 1916-os román betörés miatt a Borsos család ideiglenesen Győrbe költözött, majd 1922-ben végleg ott vetették meg lábukat. A fiatalember ekkor már a bencéseknél folytat gimnáziumi tanulmányokat, rövid idő után azonban félbehagyja azt, helyette aranyművességet tanul apja műhelyében, s autodidakta módon elsajátítja a vésnökséget is. 1928-ban a Képzőművészeti Főiskolára jelentkezik, miután elutasítják, Firenzébe megy, majd rá egy évre felvételt nyer a festő szakra, de fél év után azt is félbehagyja, s újabb utazásokba kezd.

Előbb Bolognába, majd ismét Firenzébe látogat, azután Dél-Franciaországot veszi célba, 1930-ban pedig Erdélyt. Nem öncélú utak ezek, művészeti szempontok vezérlik, s amerre csak jár, tapasz­talatokat gyűjt, élményeket szerez. 1946-tól 1960-ig viszont már az Iparművészeti Főiskolán tanít, s ez idő alatt előbb Munkácsy-, majd Kossuth-díjban részesül, de az utazásokkal sem hagy fel örökre. 1963-ban látogatást tesz Henry Moore-nál Angliában, beutazza Nyugat-Európa jelentősebb országait, és újra eljut Nagyszebenbe is.

Borsos Miklos_Foto-Szalay-Zoltan_b

Borsos Miklós, Fotó: Szalay Zoltán

Borsos Miklós önfejű ember volt, ez vitathatatlan, s olyan erős belülről jövő elhivatottság hajtotta, mely minden helyzetben lehetővé tette számára az újratervezést. A célja tudniillik mindvégig megmaradt, s az nem volt más, mint a művészi kibontakozás, a művészet maga. Mindez a most látható, nagyszabású gyűjteményes kiállításon is kiválóan tetten érhető. A kurátorok ugyanis mindent megtettek, hogy valós és átfogó képet kapjunk Borsos művészetéről.

Az emeleti kiállítótér első traktusában a korai munkái közül való kis és közepes méretű olajfestmények láthatók. A vásznakon főként Firenze épületei és tájai köszönnek vissza, számunkra mégis az Önarckép Firenzében című kép a leginkább megkapó – a szuggesztív tekintet miatt. Borsost érdekes módon ekkoriban a szobrászat még nem foglalkoztatta, 1934-től azonban soha többé nem fest képeket, bizonyos műveit – melyeken „Gulácsyt érzett” – meg is semmisítette, s onnantól kezdve a szobrászatnak és a grafikának szentelte életét.

A kiállítás felépítése részben időrendet követ, de korántsem csupán a linearitás benne a meghatározó: ahogy teremről teremre haladunk, komoly tematikus kapcsolatok fedezhetők fel. A változatos méretű, többnyire tömbszerű szobrok, a lavírozott tusrajzok, a lenyűgöző részletességű rézlemez domborművek, az érmek és plakettek jól egészítik ki egymást. Borsos legmeghatározóbb témája egész pályafutása során az ember és természet közötti viszony. Előszeretettel készít archaikus szemléletű szobrokat. A nő s a női test mint a teremtés szimbóluma számtalan művében visszaköszön.

A természet, a különféle állatok (ló, tehén, bivaly) vagy épp a mítoszok egyaránt fontos szereplői és ihletői Borsos Miklós művészetének, s a klasszikus festőkről, írókról és saját kortársairól sem feledkezett meg, amikor szobrot vagy érmet készített. Alkotásaiban sokáig erőteljesen jelen volt az ókori művészethez való kötődés, a természeti népek művészetét is behatóan tanulmányozta, később azonban fokozatosan eltávolodott ettől, és egyre jobban lecsupaszította, leegyszerűsítette alkotásait. Végül már csak az adott téma leglényegét próbálta képzőművészeti eszközökkel megragadni, így váltak egészen szimbólumszerűvé művei.

Borsos puritán, harmóniára törekvő művészete közérthetőnek tűnik, mélyebb megértéséhez mégis különös érzékenység szükségeltetik.

Tóth Béla István

Forrás: Magyar Idők.hu

 
 
 
Oldal teteje