• Magyar
  • Román

Sétáló Bábszínház és Libavonat koncert

2015-11-13 16:28

A Nagyszebeni Ars Hungarica fesztivál programsorozatából sosem hiányozhat legalább egy-két gyerekeknek szóló műsor. A jubileumra való tekintettel az idén egymás után három műsor is jutott a gyerekeknek. Hétfőn, kedden és szerdán sem volt okunk szomorkodni hiszen a borús idő ellenére is, minden nap útra keltünk, hogy részt vehessünk a mesebeli tigrisek, nyulak, oroszlánok, kastélyok, királyok, tócsák, állatok mulatságán. Mindhárom nap  10 órától bábszínház, koncert vidította fel a nagyszebeni és vízaknai magyar óvódás és kisiskolás gyerekeket.

Ars Hungarica 2015 - 5. nap - 02 Ars Hungarica 2015 - 5. nap - 04

Hétfőn délelőtt izgatottan indultunk el a Thália kistermébe a „Bábszínházba”. Kérdések sokasága érkezett felénk már kora reggel a gyerekektől. Hová megyünk-, messze van-e -, mi fog ott történni-, miről szól majd a mese? Mi csak egy dolgot tudtunk nekik válaszolni a bábelőadás címét: Tigrisből nem lesz szalonna. Mivel, hogy ez volt a címe a történetnek amit láthattunk a kolozsvári Sétáló Bábszínház előadásában. A mi csapatunk volt az első, de rögtön utánunk érkeztek a magyar vízaknai ovisok és elemi osztályos diákok, utánuk meg a nagyszebeni magyar tagozatos kisiskolások. Miután mindenki kényelmesen elhelyezkedett, meg kezdődött az előadás. Szem és szájtátva figyelték végig a gyerekek és a kísérő felnőttek, pedagógusok a 45 perces előadást. A lekötött figyelem mellett jókat nevettünk, tapsoltunk, énekeltünk, és az erdő állataival is játszhattunk. Jó volt, és mindenki garantáltan jól érezte magát, a képek igazán magukért beszélnek. Az óvodába visszatérve a gyerekek maguk rajzolták le, friss élményeiket emlékeiket az előadásról.

Ars Hungarica 2015 - 5. nap - 06 Ars Hungarica 2015 - 5. nap - 07

Kedden a gyerekek már úgy jöttek óvodába, hogy jaj de jó ma is megyünk. Már nem is igazán érdekelte őket, hogy milyen lesz, csak hogy ott legyünk már és láthassák a mesét. Az izgalom mindenkit magával ragadott ezen a napon is. Mikor csilingelő hangján megérkezett a palota, és kiderült, hogy „Senkise” lakik benne, akkor már mindenhol kacagó szemeket lehetett látni. Ezt a jelenetet még csak az fokozta minden résztvevő számára amikor a király orrára kolbász nőtt, onnantól tört ki igazán a jókedv és a kacagás. Ezen napon is éneklés, taps, játékosság, mesélés fűszerezte meg a délelőttünket. A bábelőadás címe A kolbászorrú király volt, kinek orrára tényleg egy méretes kolbász nőtt fukarsága miatt.

Ars Hungarica 2015 - 6. nap - 04 Ars Hungarica 2015 - 5. nap - 09

A hét közepén szerdán a Gong színház felé indultunk el a reggeli után. Semmit sem sejtve arról, hogy igazán jól kellett volna lakni a reggelinél hiszen egy igazi, humoros, táncos, interaktív koncert várt ránk. A Libavonat zenekar előadására vártunk, akik gyerekzenét játszó zenekar, de nem gyerekzenekar. Mikor megérkeztünk a színház termébe és mindenki elfoglalta a helyét akkor jött a felszólítás a zenekar frontemberétől Papp Attilától, hogy „gyertek ide közelebb, gyertek a színpad elé”, és az elejétől a végéig mozoghattak gyerekek, felnőttek fel a színpadra, le a színpadról, katonasorba, cserkészmenetelésbe és még kitudta megszámolni, hány alakzatba, formába folyt a koncert. A gyerekek önfeledten érezték magukat, hiszen a sikítástól a törpejárásig igen csak mindenfélét megtehettek, és ráadásként még Fabatka pénzt is kaptak mindezért. A hangulat nagyon jó volt a gyerekek kellőképpen, de jókedvűen elfáradtak, nagyon várták az ebédet és a lefekvés pillanatát, de mikor megébredtek akkor elkezdték mesélni a napi élményeket, mutogatták az egy két megmaradt táncmozdulatokat.

Ars Hungarica 2015 - 7. nap - 08 Ars Hungarica 2015 - 7. nap - 03

Köszönjük szépen a szervezőknek a három Csodanapot amin részt vehettünk, és együtt gazdagíthattuk a nyelvünket, hagyományainkat, és nem utolsó sorban gyökereinket. Ha lehet jövőre is kérünk belőle.

Mátyás Csilla óvónő,

és a 17-es számú Napközi otthon Magyar csoportos gyerekei

 
 
 
Oldal teteje